emlékszel mikor még a kapuban vártam hogy elmenj? Titkon azért mert abban reménykedtem lerobban a kocsi és tovább maradsz velünk. Mikor 2órával később is a nyakadba ugrottam és azt mondtam hiányoztál , pedig nem is csak imádtam hogy megölelhetlek. Éreztem az illatod , és mindig megjegyeztem hogy ,, hú apa de jó illatod van,,. De minden véget ér egyszer már , nem bizok abban hogy többet maradsz , már tudatosan becsukom az ajtót és már az ajtóbol hallom a kerekeket. Már nem félek a sötéttől , csak attól ami a sötétben kering. Már nem rohanok hozzád ha fáj a hasam , hanem beveszek valamit és kész. Már nem hívlak minden nap hogy találkozzunk , már te sem mondod hogy keveset vagyunk együtt. Már nem tudok olyat mutatni amiben igazán azt látnám hogy mennyire örülsz , már nem sírok már nem félek ettől...
Már nem..
Szeretlek , -ez bizonyára örök marad.- de még sose voltunk ennyire keveset együtt. Egy két nap nem pótol be egy félévet... sajnos ebbe már nemhiszek hogy elutazunk 2-max 3 napra és minden jobb lesz mert utána valószinüleg 1hétig nem is látlak.
Mondjuk, abban igazat adok hogy felnövök és koránt sem kell majd pofozgatni utána , de még lehet hogy kéne .-Pofozgatni nem szó szerint értve- Úgyis a fejem után megyek persze , de jó lenne a te véleményed is hallani és nem csak az á hagyuk nincskedvemet. Meg persze a kínos csendet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése