Fűződik minden mindenhez.
Az emlékeim egybefolynak .
Az elhagyott múltam az életben tartó jelen és a távoli jövőm.
Közeledik már.
De mi?
Igazából semmi.
A múltban hagyott emlékeim folyamatosan nőnek , a jelen mindig a távoli jövő lesz és hát .. a jövő marad távoli.
Nem tudom meddig élek majd.
Nem mondhatom azt hogy csökken a jövőm...
Maximum csak közeledek valaminek a végéhez , közben pedig megint valaminek a kezdetéhez.
Sodródok.
Egyre jobban.
Merre tartok?
Magam se tudom. De jobb is . Hallgatok a megérzéseimre.
Talán nem is akarom tudni hova visz. Egyszer majd kilök a partra és magamhoz térek.
Próbálom majd átformálni azt a helyzetet olyanná amilyenné átalakíthatom a sajátomévá.
Ha pedig tetszik az ahol kidobott , csak meg kell szoknom.
mindentől távol a szívhez közel.
és tőle annál is távolabb..talán ez lesz a legjobb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése